Nincs is ennél nagyszerűbb ország. Itt a nép még a totális vereséget is örömmámorban ünnepli. Belgrádban és a nagyobb városok terein olyan dáridót csaptak a katonai egyezmény aláírása után, hogy még a Lagzi Lajcsi is tétovázott egy pillanatig, megérné-e átavanzsálni a Szerbiai TV-hez. Természetesen az ilyenkor szokásos lövöldözés sem maradhatott el, amit ezúttal még a légvédelmi ütegek békés tüzijátéka tett hangulatosabbá.

Néhány ellenzéki politikus a megkönnyebbülés manifesztációjának tulajdonította a szerda esti katonai megállapodás aláírása után felvonulókat. Pedig akárhogy is próbálják enyhíteni a tömegeken kiütköző patologikus tüneteket, itt bizony ünneplőkről volt szó. Én legalábbis nem szoktam üdvrivalgásban kitörni, parolák kiabálásával és főleg síppal megkönnyebbülni, hogy arról ne is beszéljek, miként szoktam alkalmasint könnyíteni magamon. A sípok (vagy nevezzük őket fütyüllőknek) megjelenése viszont fájt. Ez olyannyira a '96/97-es ellenzéki és egyetemista tüntetések szimbólumává vált, hogy a mostani használatuk felért egy kisebbfajta szentségtöréssel számomra.

Annál is inkább, mert a mostani használóik valószínűleg ott voltak az utcákon két évvel ezelőtt is. Akkor, amikor valami ellen léptünk fel, amikor az ellenállás szimbólumává válhatott a fütyüllő és a zajkeltés, amikor a nyugati demokratikus országok zászlói alatt vonult a tömeg, és nap mint nap hihetetlen leleményeikkel kápráztatta el a világot. Vagyis most egy utólagos frusztráció ért. Kénytelen voltam végképp belátni azt, amit Timothy Garton Ash már a két évvel ezelőtti tüntetések alatt megírt, hogy tudniillik a többség politikai nézetei igen zavarosnak tünnek. Ezt a gondolatot akkor megpróbáltam elhessegetni, de aztán a bombázások elkezdése utáni tiltakozó megmozdulások, a hősködő híd- és gyárvédések, és végül ez a győzelmi felvonulás minden illúziómat eloszlatták. Itt az emberek pusztán a "jó buli" érdekében képesek akár embertelen ideológiák mellett is kiállni?